A „Vörös Sarolta” nem csupán egy életrajzi dokumentumfilm lesz, de egy korrajz is, amely Zalatnay Cini 77 évét öleli fel. A film az énekesnő hosszú és izgalmas pályafutása mellett a magyar társadalom ...
Utóbbiba csak úgy kerülhet a magyar válogatott, ha a négy ellenfele közül egyik sem érdekelt márciusban NL-párharcban, azaz le tudnak játszani két teljes vb-selejtezős fordulót márciusban, amíg ...
Az F1-es csapatokra már most is a Sportszabályzat, a Technikai szabályzat és a Pénzügyi Szabályzat vonatkozik. Ez utóbbi, amelyet 2021-ben vezettek be, nem hivatalosan költségvetési sapka néven ismert ...
Az engedélyezési tervek aktualizálása után, elkezdődhet az építkezés, amelynek befejeztével, megnyílik az út a szerb-magyar határnál a 3,5 tonnánál nehezebb járművek előtt is. A település fontos ...
Jövő év elejétől teljesen felveszik a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe Bulgáriát és Romániát, döntött csütörtökön az Európai Unió miniszteri Tanácsa, amiről a testület magyar elnöksége ...
A beszélgetés folyamán számos témát érintettek, Kubatov pedig egy érdekességet is elárult: annak idején a Fradi sky boxában vendégül látta Magyar Pétert, ahogy fogalmazott, „ő volt a +1 fő” a felesége ...
Nem vagyunk egy alagútépítő nemzet, így nem csupán a kivitelező, hanem az összes projektszereplő számára óriási kihívás volt az M85-ösön létrejött alagútpár projektje. Az úttörő jellegű fejlesztésben ...
Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a szociáldemokraták (SPÖ) pénteken tovább folytatták az egyeztetést, miután a NEOS liberális párt aznap meglepetésszerűen kilépett a koalíciós tárgyalásokról. „Eddig ...
Fotó: Magyar Filmadatbázis A franchise-ok és folytatások dominanciája most is jellemző, és népszerűek a családi animációk. A Top 10 műfajilag sokszínű és a magyar nézők nem csak a „nagy durranások” ...
Egy kétgyerekes létavértesi családapa vesztette életét szilveszterkor tűzijátékozás miatt, azonban a Blikk azt írja, hogy egy másik férfi is meghalt aznap. A 33 éves, szintén kétgyerekes, üllői ...
2025. január 1-jétől a lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a díjak a következők szerint alakulnak: a belföldi elsőbbségi levél díja 25 Ft-tal, 365 Ft-ról 390 Ft-ra ...